Új ajánlás a gyermekorvosoktól- ezeket ihatják a gyerekek

 

Csupán 1-2 hete született meg egy nagyon fontos új ajánlás. Arról szól, hogy a gyermekeknek egészen 5 éves korig mit és mit nem egészséges italként fogyasztaniuk.

A legtöbb embernek lesznek benne meghökkentő megállapítások, sőt, több ezek közül szembemegy néhány ország ajánlásával.  Tekinthető konszenzusnyilatkozatnak,  sok szervezet egyetért vele: Amerikai Dietetikai és Táplálkozástudományi Akadémia (AND), az Amerikai Gyermekfogászati Akadémia (AAPD), az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia  (AAP) és az Amerikai Szív Társaság (AHA).

Ezeknek a nyilatkozatoknak, ajánlásoknak az a célja, hogy a szakembereket, a szülőket, és az egészségügyi szolgáltatókat segítse: merre az arra. Ugyanis sajnos nem mindig van ebben a témakörben sem egyetértés.

Reményeim szerint ezután elindul egy olyan kommunikáció, amely megérteti mindenkivel: nagyon fontos az, hogy egy gyermek mit iszik. Sok szó esik a hozzátáplálásról és az ételekről, de valamiért az italokról nem igazán.  

Pedig az italok kritikus szerepet játszanak a kisgyermekek egészségében. A táplálkozás és a hidratáció egyaránt kulcsfontosságú ezekben az években.

 

Az ajánlás számos nagyon konkrét útmutatást tartalmaz, lássuk hát ezeket.

 

  1. Az ajánlás célja az italfogyasztás és az italfogyasztási szokások javítása 5 év alatti gyemekek korcsoportjában, illetve a krónikus betegségek megelőzése

  2. A statisztikák szerint az italfogyasztás továbbra is eltér az ajánlásoktól és különbségeket mutat különösen a faji / etnikai  és jövedelmi csoportok között. Magyarul nagyon nem így isznak ezek a kicsi gyermekek helyesen, ezért erre az írásra feltétlen szükség van.

  1. Számos bizonyítékot használt fel a szakértői testület. Több további kutatást javasolnak néhány témakörben.

  2. Az ajánlás erős alapokat nyújt az eü. szakembereknek, szolgáltatóknak és fejlesztőknek, termékgyártóknak, szülőknek és gondozóknak, politikai döntéshozóknak.

  3. Feltétlenül szükséges ezt a kritikus, korai időszakot kihasználni arra, hogy a gyermek a megfelelő italokat fogyassza és kedvelje meg. Így egész élete során magas színvonalú, egészséges mintákat, magatartásokat sajátíthat el. Ebben az életkorban stabilizálódnak az íz-preferenciák.

  4. Elég nagy mennyiséget tehet ki az az ital, amit ebben az életkorban a gyermek elfogyaszt, ezért nagyon nem mindegy: milyen a kalóriaértéke, a cukortartalma, tápanyagtartalma. Következménye lehet a nem megfelelő minőségű és mennyiségű ital fogyasztásának a fogszuvasodás, az elhízás. Tehát prioritás kell, hogy legyen ennek megelőzése.

  5. A szakértői csoport nem foglalkozik az anyatejjel vagy a csecsemptápszerekkel, mivel erre széles körben elfogadott ajánlások már vannak.

A három legfontosabb kategória:

 

  1. Az egészséges táplálkozás részeként ajánlott italok (tiszta ivóvíz és tiszta, pasztőrözött tej)
  2. Korlátozandó italok (100% gyümölcslé)
  3. Nem ajánlott italok (növényi tej / ital, ízesített tej, junior ital, cukorral édesítettitalok, LCS ital és koffeinmentes ital)

Jöjjön hát a táblázat

 

 ke_pernyo_foto_2019-10-01_11_17_10.png

 

Egy kis magyarázat

 

  1. Az egészséges táplálkozás részeként ajánlott italok 

 

Sima ivóvíz

 

A víz nélkülözhetetlen az élethez. Az egyéni vízigény nagyban változhat, még napi szinten is a fizikai aktivitástól, az éghajlati különbségektől, és kisebb mértékben az étrendi tényezőktől.

 A vízre vonatkozó megfelelő bevitel (AI) referenciaértékeket tartalmazzák, nézd meg az eredeti cikkben, ha érdekel.

 A gyermekeket ösztönözzük arra, hogy sima, ízesítetlen, fluortartalmú vizet igyanak. Csecsemők számára 0–6 hónapos korban kizárólag az anyatej vagy az anyatej-helyettesítő tápszer ajánlható a folyadék- és tápanyagigény kielégítéséhez. Az AAP megjegyezte, hogy ha az emberi tej vagy tápszer bevitel megfelelő, egészséges csecsemőknek nincs szükségük további vízre, kivéve talán, amikor a környezeti hőmérséklet rendkívül magas.  Amikor a csecsemő hozzátáplálása elkezdődik (általában 6 hónap körül),  kezdjünk egy kis mennyiségű vizet kínálni számára. Ennek az a célja, hogy a baba megismerje a vizet, valamint elősegítse az ivás készségeit, amelyek fejlesztése időbe telik. Álljon rendelkezésre egész nap tiszta víz felnőtt-, és gyermekkorban egyaránt.

 SZAKMAI AJÁNLÁS

0-6 hónap: Nincs szükség kiegészítő ivóvízre.  

6–12 hónap: Összesen 1/2–1 csésze (12O-24O ml)/ nap sima, fluortartalmú ivóvíz étkezési idők alatt is.

1-3 év: 1-4 csésze (24O-96O ml)/ nap sima, fluortartalmú ivóvíz, a sima tej fogyatás alapján kell meghatározni

4-5 év: 1,5–5 csésze (36O-12OO ml) naponta sima, fluortartalmú ivóvíz, a a konkrét mennyiséget a fogyasztott sima tej függvényében kell meghatározni

  

Tej (pasztőrizált)

 

A legtöbb kisgyermek étrendjében fontos a tejtermékek csoportja, melyek fontos kalcium-, foszfor-, A-vitamin-, D-vitamin-, B-vitamin-, és fehérjeforrások.

Ide tartoznak pl. a tej, a joghurt, a sajt és a dúsított szója italok.  

Csak sima, pasztőrözött tejet szabad fogyasztani, mivel ez csökkenti az állati termékekből származó, élelmiszerből származó betegségek kockázatát.  

Fontos, hogy 2 éves kor alatt ne csökkent zsírtartalmú (2%) vagy alacsony zsírtartalmú (1%) tejet kínáljunk a gyermeknek, kivéve - gyermekorvossal konzultálva-, túlzott súlygyarapodás vagy elhízás a családban/diszlipidémia vagy más szív- és érrendszeri betegség  fennállásakor.  

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

0-12 hónap: 12 hónaposnál fiatalabb gyermekeknek nem szabad tejet fogyasztaniuk.

12–24 hónap: egyszerű pasztőrözött tej vezethető be. Napi 2-3 csésze (48O-72O ml) teljes tej ajánlott

2-5 év: a gyermekeknek már kaphat sima, pasztőrözött, zsírtalan (sovány) vagy alacsony zsírtartalmú (1%) tejet. A teljes napi tejbevitel legfeljebb 2 csésze lehet naponta (48O ml) 2-3 éves korig, és legfeljebb 2,5 csészére naponta (6OO ml) 4-5 éves gyermekek számára. 

12 hónaposnál fiatalabb gyermekek kerüljék el a tej fogyasztását a belek vérzésének kockázata miatt, illetve azért, mert ez nem megfelelő a csecsemők táplálkozási igényeinek kielégítésére. 12 hónaposnál fiatalabb gyermekek kapják meg a tejtermékekben található tápanyagokat tejterméken keresztül (6 hós kor után: joghurt, sajt, stb.), ill. anyatejen és csecsemőtápszeren keresztül. 

 

 

2. Korlátozandó italok

 

100% gyümölcslé

 

 
A 100% gyümölcslé része lehet az egészséges táplálkozásnak bizonyos mennyiségben. A 100% gyümölcslének alacsonyabb az élelmi rosttartalma – ami alig fogyasztott tápanyag a 2–5 éves gyermekek körében - mint a gyümölcsnek, és fogyasztásával extra kalóriához jut a gyermek.

 

A gyermekek teljes napi kalóriaszükséglete az életkorral növekszik; ennek megfelelően a napi tápanyagigény kielégítéséhez szükséges gyümölcsök az életkorral is növekednek.

Általában napi 1 csésze (kb. 2OO g) gyümölcs megfelelő 2-3 éves életkortól, 1,5 csésze  (kb 3OO g) pedig 4 és 5 év között életkorban.

 

A 1OO%-os gyümölcslé hozzájárul a gyermekek megfelelő gyümölcs beviteléhez, különösen olyan népességekben, amelyekben a gyümölcs hozzáférés nehézkes és a gyümölcs megfizethetősége korlátozott.  

Úgy tűnik, hogy a 100% gyümölcslé nem segíti elő a súlyfelesleg kialakulását, de nyilván ez mértékfüggő és befolyásolja a későbbi SSB-k fogyasztását.

Gyakori, folyamatos gyümölcslé fogyasztása (pl. étkezésen és étkezésen kívül) meghosszabbítja a fogak expozícióját, növeli a fogszuvasodáskockázatát.  A szakértői testület nem azonosított adatokat akapcsolat a korai gyermekkorban a 100% gyümölcslé fogyasztásáról a korai gyermekkori cukorbetegséggel. További kutatásokra van szükség

Fontos, hogy

  •  a 100% -os gyümölcslé legyen pasztőrözött, hogy csökkentsék a miatta előforduló betegségek kockázatát.
  • A 100% gyümölcslé fogyasztását nem szabad üvegben vagy könnyen adagolható, hordozható, fedett kulacsban kínálni, amely megkönnyíti folyamatos fogyasztást egész nap. Ha fogyasztja a gyermek, legyen az étkezés része, ne kortyolgassa egész nap
  • A 100% -os lé felső beviteli határértéke megegyezik a napi gyümölcsbeviteli felével
  • Számos 100% -os gyümölcslé választható. Tápanyagtartalmuk eltérő, és egyesek dúsítottak vitaminokkal és ásványi anyagokkal. A fajtától függetlenül az adag mérete kulcs.
  • 100% gyümölcs- és zöldségtartalmú keverékek közül kínáljunk a gyermeknek olyat, amelyek legfeljebb 70 milligramm nátriumot tartalmaz adagonként.
  • Kaphatóak olyan gyümölcslé-termékek, amelyeket más folyadékokkal hígítanak, például tisztított vízzel vagy kókuszdió vízzel. Ebben az esetben inkább vásároljanak a szülők 1OO% leveket, és otthon higítsák ha akarják, de ennek a felhigított italnak is meg kell felelnie az ajánlott adagok méretének
  • A hozzáadott cukrokkal ellátott gyümölcslé nem 100% -ban gyümölcslé, és SSB besorolású. Lehet más szó a termékre írva: gyümölcsital, koktél, gyümölcslé ital, stb. A csomagoláson fel van tüntetve a hozzáadott cukrok jelenléte az összetevők listáján , ill. a gyümölcslé aránya. A szakértői testület javasolja, hogy ezek a termékek ne legyenek ajánlottak 0–5 éves gyermekek (lásd az SSB részt)

 

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

0-6 hónap: A gyümölcslé nem ajánlott.

6–12 hónap: A gyümölcslé nem ajánlott.

1-3 év: Legfeljebb 12O ml 100% gyümölcslé naponta.

4-5 év: Legfeljebb 12O-18O ml 100% gyümölcslé naponta

 

 

3. Nem ajánlott italok

 

Növényi tej / tejitalok 

 

A növénytej népszerűsége egyre növekszik a fogyasztók körében, bár kevesen tudják azt, hogy tápanyagösszetétel szempontjából nem egyeznek a tejjel. Vannak édesített (pl. cukor) és édesítetlen fajták, sőt dúsítottak is különféle tápanyagokkal.  A növényi tej nem helyettesítheti az anyatejet vagy a csecsemőtápszert az első életévben sem.  Alternatív folyadékok használata ebben az időszakban  fehérje-  és energiahiánnyal jár, így alultápláltságot és a növekedés romlását okozhathatja.  

A növényi tej azoknak a gyermekeknek ajánlott, akiknek alternatívákat szükséges adni a tehéntej helyett orvosi vagy speciális étrendi szükségletek miatt.  Ezen gyermekek ha 1-5 éves korban kizárólag növényi eredetű italokat fogyasztanak, gondos figyelmet kell fordítani az étrendre, hogy biztostíva legyenek számukra a megfelelő, kieső tápanyagok. Ebben tanácsot ad a dietetikus. Ha növényi alapú italokra lenne szükség, a szakértői testület javasolja, hogy a kizárólag édesítetlen fajtákat fogyasszák a gyermekek.  

 

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

0–12 hónap: Növényi tej / tejital nem ajánlott.

1-5 év: édesítetlen növényi tej /tejital nem ajánlottak kizárólagos fogyasztásra a tej helyett (kivéve:szójatej); csak akkor, ha orvosilag indokolt, vagy megfelel a speciális étrendi preferenciáknak.

 

 

Ízesített tejitalok

 

A legtöbb következetlenséget itt találta a testület.

Az ízesített tej sok-sok kalóriát tartalmaz, ezért  2 évesnél fiatalabb gyermekek számára a hozzáadott cukrok elkerülése érdekében kerüljék kínálását. Az idősebb gyermekek (2 és 5 év közötti), a szakértői testület ajánlja az ízesített tejek, italok elkerülését a hozzáadott cukrok minimalizálása és a hozzászokás elkerülése érdekében. Fontos ez mind az édes íz preferenciájának, mind a tápanyagbevitelre és az étrendre gyakorolt ​​lehetséges negatív hatások miatt.

 

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

 ■ 0–12 hónap: Nem ajánlott (ízesített vagy egyszerű) tej.

1-5 év: Csak sima, pasztőrözött tej ajánlott; ízesített tej kínálása nem ajánlott.

 

 

Juinor tejitalok (toddler milk)

 

Számos termék hozzáadott kalóriát tartalmaz (édesítés), a legtöbb kukoricaszirupot vagy más hozzáadott édesítőszert és növényi olajat is. Általában több nátriumot és kevesebb fehérjét tartalmaznak, mint a tehéntej. 

A WHO  és a legtöbb amerikai gyermekgyógyász szervezet ezeket a termékeket szükségtelennek tartja és alkalmatlannak anyatej-helyettesítés céljából. 

A csecsemők és a kisgyermekek számára a tápanyagellátást elsősorban az anyatej és / vagy az anyatej-helyettesítő tápszerek révén kell biztosítani,majd egyre inkább az egészséges ételek és italok révén, a hozzátáplálás egyre bővülő kínálatával. Ha ez nem működik eleinte, az ismételt expozíció (kínálás) segíthet.  

Három fontosabb kutatást mutatnak be ebben az ajánlásban, melyek között egyetértés van: nincs szükség ezen termékek rutinszerű használatára a kisgyermekek körében. Azonban ezek a termékek - ha megfelelő az összetételük- felhasználhatóak a növekedés elősegítésére, a vas-, D-vitamin-, a többszörösen telítetlen omega-3 bevitel zsírsavak-,  és  a csökken a fehérjebevitel stratégiának részeként.   


SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

 ■ 0–12 hónap: Kerülje a kiegészítést. Elsősorban a tápanyagigényt az anyatej és / vagy anyatej-helyettesítő tápszereken keresztül kell kielégíteni 

■ 1-5 év: A totyogó tejital nem ajánlott; elsősorban a tápanyagigényt táplálkozási szempontból kell kielégíteni, megfelelő étkezési szokások révén

 

   

 

Cukorral édesített italok (SSB)

 

(SSB, pl.: üdítő italok, gyümölcsitalok, gyümölcs ízesítésűitalok, gyümölcsitalok, sportitalok, energiaitalok, édesített, vizek, édesített kávé és tea italok). Ezeknek a termékeknek nem szabad előfordulnia korai gyermekkorban az alacsonyabb táplálékminőség, egészségtelen íz-preferenciák és egyéb káros egészségügyi következmények miatt. 

 

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

0-5 év: SSB-k kínálása nem ajánlott.   


Italok alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekkel (LCS)

 

Ezek a termékek általában cukorpótlókat vagy édesítőszereket tartalmaznak. A kisgyermekek LCS fogyasztására vonatkozó bizonyítékok/kutatások hiányosak egyelőre (pl. tápanyag-bevitel,anyagcsere-eredmények vagy egyéb egészségügyi vagy fejlődési állapot kimenetel). A gyerkekek nyilván kisebbek mint egy felnőtt, gyorsan nőnek, fejlődik a szervezetük, és sajnos úgy tűnik, elég gyakran kapnak ilyen termékeket.  Sok ilyen termékre rá van írva, hogy „valódi” vagy „természetes”, de figyelem: ez nem feltétlenül jelzi a biztonságosságot vagy a tápértékhez kapcsolódó előnyt. Ide értendőek a steviát tartalmazó termékek is.

 

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

0-5 év: Az LCS-tartalmú italok fogyasztása nem ajánlott.     

 

 

Koffeintartalmú italok  

 

Jelenleg nincs mennyiségi ajánlás kisgyermekek koffeinbevitelére vonatkozóan, de ajánlások vannak.  A bevitelt nehéz megmérni, hiszen ez nem feltétlen van a címkén feltüntetve. Ide tartozik a kávé / tea, kávés italok, kész teák. Káros hatásai lehetnek. 

 

SZAKÉRTŐI AJÁNLÁSOK

0-5 év: Ne fogyasszon koffeintartalmú italokat.  

 

 

KIEGÉSZTÉSEK 

 

  • csőrös itató vagy pohár használata: mivel gyakran iszik egy kisgyermek, nem mindegy, milyen eszközből teszi. A cumisüveg nem megfelelő, ahogyan azok a kulacsok sem, amelyek elősegítik, hogy például gyümölcslé fogyasztásakor fogszuvasodás következzen be (a kariogén baktériumok miatt). 
  • a kisgyermekeket egy éves korig mindenképpen kezdjék el itatni,  de semmiképp ne fekve.  

 

____   

Dietetikusként osztom a fentieket. A Kiskanál Kommandó anyagai összhangban vannak ezzel.

Legyen már elég abból, hogy egy kis narancs aromával ízesített cukros vizet adnak el a szülőknek a boltokban. Ők jóhiszeműen megveszik mert cuki babás/kisgyermekes grafika van rajta, rá van írva hogy "narancs", hogy mi mindennel dúsították. Vagy a cukor nem is cukorként szerepel, hanem álnéven (igen, lehet ilyet). Odaadják a kisgyermeknek, és ha ez rendszeressé válik, sajnos számolhatunk a következményekkel. 

Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni -ahogyan ez az ajánlás is teszi-, hogy az étrend legyen személyre szabva. Nyilván más megítélés alá esik egy szelektív evő, alulfejlett gyermek mint egy elhízott 2 éves. Szülők, forduljatok szakemberekhez, és az ivás-témát is vitassátok meg vele ha kétségeitek vannak. Mint mindig itt is a rendszeresség a kulcs. Senki nem állítja azt, hogy ha a 3 éves megkóstolja Apa kóláját, összedől a világ. Nem dől össze. De akkor azért már elkezd, amikor azt látni az utcákon, hogy kisgyerekek állandóan cukros gyümölcsitalokkal mászkálnak, vagy ami mostanában nagyon gyakori, hogy nem fogadják el a vizet egyáltalán. Itt találsz erre az esetre trükköket. Érdemes játékosan átvezetni azt a helyzetet is, amikor gyermeked MÁR rászokott az egyéb italokra víz helyett. Semmiképp nem egyik napról a másikra tedd, hanem fokozatosan: higítva, sima vízzel játszva (szívószál, vízbomba, stb.).

Ne feledd, számodra a fentiekből annyi a lényeg, hogy tájékozódj és ne hagyd magad megtéveszteni a boltban nap mint nap. Hiszen ebben az életkorban alapozódik meg gyermeked egészsége. 

 

__

Hivatkozás, eredeti írás linkekkel: https://healthydrinkshealthykids.org/app/uploads/2019/09/HER-HealthyBeverageTechnicalReport.pdf

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskanalkommando.blog.hu/api/trackback/id/tr5215185484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Gyermekdietetikus

A Kiskanál Kommandó blogja- Hozzátáplálás és kisgyermektáplálás a szakemberektől, a legújabb irányelvek alapján

Friss topikok

süti beállítások módosítása